|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 17 találat | lapozás: 1-17 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Sepsi József 2000. augusztus 16.Negyedik alkalommal rendezték meg az IppArt elnevezésű képzőművészeti tábort. A nyári tábort a helybeli származású Csepei János kezdeményezte, hogy Ipp neve ne csak a borzalommal társuljon, hanem magyar és román képzőművészek közös együttléte bizonyítson létező együttműködést. A tábor résztvevőinek egy része immár negyedszer tér vissza a vendéglátó faluba. Visszatérő vendég Szabó Vilmos tanár, festőművész, valamint Sepsi József szobrász, mindketten zilahi képzőművész középiskolások tanárai.A most készülő alkotások vándorkiállításon eljutnak Zilahra, Szilágycsehbe, Szilágysomlyóra, a Művelődési folyóirattal együttműködve Kolozsvárra, idén még Bukarestbe is, a Petőfi Házba. Idén augusztus 20-án a művelődési házban nyílik meg a kiállítás a Szent Istvánra emlékező program keretében. A táborhoz ezúttal is az Illyés Közalapítvány, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az EMKE nyújtott anyagi támogatást. /Fejér László: IppArt - 2000. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./2000. december 28.Balázs Árpád nótaszerzőnek, akinek Ady verset dedikált, emléktáblát állítottak Zilahon, dec. 23-án. A Szilágy Társaság és a Pro Zilah egyesület emléktábláját ama ház utcára néző homlokzatán helyezték el, melyben a nótaszerző zilahi tartózkodása éveiben lakott. A román, magyar és német nyelvű tábla felirata: ″E házban lakott a nótaszerző BALÁZS ÁRPÁD (1874 - 1941)″, a márványtáblán látható bronz portré-domborművet Sepsi József szobrász készítette. Pár száz dala jelent meg, az úgynevezett ″magyar nótákon″ kívül magyar költők verseit is megzenésítette. Szerepelt a Magyar Rádió két világháború közötti műsoraiban, saját szerzeményeit énekelte zenekísérettel. Mindmáig ismertek nótái közül a Rácsos kapu, rácsos ablak, Gyere velem akáclombos falumba, Nem tudok én neked csak virágot adni, Szeretnék május éjszakán címűek és még pár tucat dalát éneklik napjainkban mulatságok alkalmából. /(Fejér László): Az utolsó emléktábla nótaszerzőnek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 28./2002. július 1.A zsibói Wesselényi Társaság és a zsibói Református Egyházközség, valamint az Erdélyi Múzeum-Egyesület Zilah és Vidéke fiókjának március 20-án tartott közös gyűlésén elhatározta, hogy szobrot állíttat ifj. Wesselényi Miklós emlékének. A szobrot Zsibón, a nagy Wesselényi szülőföldjén, a református templom kertjében, a főbejárat mellett állítanák föl. Alkotója Sepsi József zilahi szobrászművész. Támogatást kérnek a szobor felállításának költségeihez. A szobor felavatására 2002. október 13-án kerül sor. /Wesselényi-szobor Zsibón. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./2002. október 11.Okt. 13-án, a Fadrusz Napok regionális folytatásaként megkezdődnek Zsibón a Wesselényi-szobor avatásának ünnepségei, azonban csupán a talapzat felszentelésére kerül sor. A szobrot - Sepsi József művét - először műmárványból szerették volna elkészíteni, de a szoborvázlatot megtekintve a szoborbizottság úgy döntött, a mű olyannyira sikeres, hogy bronzot érdemel. Mivel ez pluszköltségeket igényel, nem tudni, mikor fog a szobor valójában elkészülni és felkerülni a talapzatra. /Sz. Cs.: Elmarad a Wesselényi-szobor avatása. Csak talapzatszentelésre futja. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./2003. január 17.Műszaki nehézségek miatt kénytelenek elhalasztani a zsibói Wesselényi Miklós-szobor avatását a szervezők, a helyi és a megyei RMDSZ, valamint a zsibói református egyházközség. Az eredetileg március 15-ére kitűzött avatási időpontot többek között azért kellett halasztani, mert a rossz időjárási viszonyok miatt a szervezők nem vállalták, hogy elszállítják a szobor gipszváltozatát Zilahról Nagybányára, ahol a végleges változat egy bronzöntő műhelyben elkészülhetne. Az alkotással a zsibói Wesselényi Társaság és a református egyházközség, valamint az Erdélyi Múzeum-Egyesület zilahi fiókszervezete ifjabb Wesselényi Miklósnak állítana emléket, melyet a Wesselényi hazatér című rendezvényen avatnának fel. A szobrot a zsibói református templom kertjében helyezik el, a főbejárat mellett. Az egész alakos szobor alkotója Sepsi József zilahi szobrászművész. Seres Dénes RMDSZ-szenátor elmondta, kérni fogja a Határon Túli Magyarok Hivatalának anyagi támogatását. /Deák Zoltán: Elhalasztják az avatást. = Krónika (Kolozsvár), jan. 17./2003. október 21.Győr és Zilah képzőművészei és irodalmárai első alkalommal tartottak közös kulturális rendezvényt nagyszámú érdeklődő jelenlétével: Zilahon tárlatot nyitottak meg, szilágysági és győri szerzők bemutatták könyveiket, s Győr városát bemutató fényképkiállítás, a település rövid várostörténeti ismertetője várta az érdeklődőket. Borbély Károly festőművész, a győri Tanítóképző Főiskola Vizuális nevelés tanszékének vezetője állította ki festményeit, aki 1980 óta rendszeresen szerepel egyéni és csoportos tárlatokon. Az Ipp Art művészcsoport tagjai közös kiállítással jelentkeztek, Sepsi József kis szobrokkal. Bemutatták Hajdu Attila szilágysomlyói orvos A kereszt című elbeszélés- és grafika kötetét, valamint a győri Devecseri Zoltán és Hatházi Áron versfüzeteit. Hatházi Áron Álmodó idő című verseskötete Zilahon jelent meg. Devecseri Zoltán Hármas ének című verskötete a Hepehupa /Zilah/ folyóirat kiadásában látott napvilágot./Fejér László: Győr-Zilah kulturális nap. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 21./2004. március 15.Népes hazai és külföldi részvétellel avatatták fel márc. 14-én Zsibón ifj. Wesselényi Miklós szobrát, Sepsi József zilahi szobrászművész alkotását. Istentisztelettel kezdődött a rendezvény, szabadtéri beszédekkel folytatódott, ahol felszólalt többek között Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, Bálint- Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Marc Tiberiu, Szilágy megye prefektusa és a házigazdák részéről Mátyus Éva. Az ünnepségen Íjgyártó István, bukaresti magyar nagykövete és a helyi prefektus felolvasta a magyar, illetve a román miniszterelnök üzenetét az erdélyi magyarsághoz. A március 15-ei országos RMDSZ rendezvények nyitányaként megtartott zsibói szoboravató ünnepségre a magyarországi ellenzéki pártok részéről senkit nem hívtak meg. Molnár Endre zsibói református lelkipásztor üdvözölte azokat a helyi törekvéseket, amelyek elvezettek a Wesselényi-szobor felavatásához. A Magyarok Világszövetsége nevében Okos Márton Rákóczi emlékzászlót nyújtott át a zsibói gyülekezetnek, a helyi magyar közösségnek. Mátyus Éva házigazda a szobor történetét mondotta el a hallgatóságnak. 2002-ben a zsibói Wesselényi Társaság, a helyi Református Egyházközség, valamint az Erdélyi Múzeum-Egyesület Zilah és Vidéke fiókjának közös gyűlésén határoztak a Wesselényi szobor felállításáról. Elkezdődött a gyűjtés, azonban az RMDSZ és a magyarországi alapítványok támogatása nélkül ezt a vállalást nem sikerült volna tető alá hozni. Markó Béla beszédében többek között arról szólt, hogy a román és a magyar történelem jeles alakjait, így Wesselényit is másként ítéli meg a két nép, noha, mint fogalmazott "Wesselényi Miklós semmilyen szempontból nem volt ellentmondásos személyiség". Markó bizonyosságként állította, hogy Aradon hamarosan állni fog a Szabadság-szobor, ahogyan Zsibón Wesselényi szobra áll. /Makkay József: Kedvenc templomkertjében Wesselényi Miklós. Magyar és román hivatalosságok részvételével avattak szobrot Zsibón. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./2004. május 18.Május 16-án első alkalommal tartottak falu napokat Szilágyperecsenben emlékmű avatóval és Tiszavárkonnyal való testvértelepülési szerződés megkötésével. A református templomban tartott ökumenikus istentiszteletet követően avatták fel a Sepsi József tervezte turulmadaras oszlopot a két világháborúban elesett, ismeretlen helyen porladó falusfeleik emlékére. Szentpéteri István magyar konzul arra figyelmeztetett, hogy azok az elesettek, akikről megemlékeznek, nem akartak háborút, kötelességből lettek hősök. Mészáros Zoltán, Tiszavárkony polgármestere elmondta, településükön 2000-ben kopjafát állítottak az elesett erdélyiekre emlékeztetve. /(Fejér László): Szilágyperecseni napok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 18./2004. július 31.A 2004-es év eltelt és hátralévő időszakának kulturális eseményeit vette számba az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöksége. Sok jól sikerült esemény volt, így a zsibói Wesselényi-szobor avatása és a szilágyperecseni hősöknek állított Turulmadár-emlékmű felszentelése, mindkettő a zilahi Sepsi József szobrászművész munkája. Sok szilágysági település tervezett falunapokat, de támogatás hiányában le kellett mondaniuk tervükről. (A napokban többen kaptak az Illyés Alapítványtól elutasító választ pályázataikra.) Szilágysomlyón a Báthory Alapítvány szeptember 24–26. között rendezi a Báthory-napokat, ez alkalommal Tempfli József nagyváradi megyéspüspök tart ünnepi misét a felújított római katolikus templomban. Krasznán Petőfi-szobrot fognak avatni. /Gáspár Attila: Szilágy megye. Turulmadártól a Báthory-napokig. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./2004. október 16.Sepsi József szobrász és Szabó Vilmos festő, grafikus kapta a Pro Zilah Egyesület díját ebben az esztendőben. A díj erkölcsi elismerés azok számára, akik a város közéleti, kulturális életéért dolgoztak. Az Év embere elnevezésű díjban Sepsi József szobrász részesült, aki az idén márciusban a zsibói református templomkertben felállított egész alakos Wesselényi-szobrot alkotta. A művész több mint három évtizede tanít Zilahon. Zilahon is láthatók alkotásai: köztéri mell- és egész alakos szobrai. A Szilágyperecsenben idén felállított – a két világháború áldozatai emlékére – turulmadaras oszlop is az ő alkotása, jelenleg a zilahi római katolikus egyház részére készíti Szent László király szobrát. Életműdíjban részesült Szabó Vilmos képzőművész, aki a Maros megyei Sáromberkén született, tanulmányait Marosvásárhelyen és Kolozsváron végezte. Kinevezést Zilahra kapott, munkássága során a város közismert és megbecsült tanáraként több iskolában tanított. Képei, grafikái Ausztriától Japánig jutottak magángyűjtőkhöz, illetve képtárakba. Pár éve az Amerikából hazalátogató Nyárádi Elemérnek köszönhetően Zilahon tanuló fiatalokat díjaznak. /Fejér László: Művészek kapták a Pro Zilah-díjat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 18./2005. október 10.Első írásos említése 800. évfordulóján tudományos ülésszakot, néprajzi kiállítást rendeztek és emléktáblát avattak Szilágyperecsenben a hét végi falunapokon. A tudományos ülésszakon a helység múltjáról és jelenéről, oktatási kérdésekről, a 200 éve született Mikó Imréről tartottak előadásokat. A kultúrházban néprajzi kiállítást nyitottak meg, amellyel a helyi gyűjtés beindítását kezdeményezték a szervezők. Szilágyperecsen hagymatermesztőiről híres. Így természetes, hogy a hagyma is szerepel a polgármesteri hivatal főbejáratánál a felavatott emléktáblán. A Sepsi József szobrász tervezte emléktábla bronzplakettjén a kétágú életfa koronája között a harang a település és több felekezetű kereszténységének jelképe; a kévék és a hagyma a főfoglalkozásra utal. /Fejér László: Nyolcszáz éves Szilágyperecsen. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./2006. szeptember 25.A Szilágyságban a legtöbb település évente megtartja falunapját, ezek közül mindenik valamiben különleges. Szilágysomlyón dr. Széman Péter, a Magyar Egészségügyi Társaság kárpát-medencei alelnöke a Báthory István fejedelemre való emlékezés mellett a szakmai továbbképzésre helyezte a hangsúlyt. Szilágysomlyó napján rangos orvostovábbképző zajlott 146 résztvevővel. A Magyar Egészségügyi Társasággal közösen szervezik már tizenhárom éve ezeket a konferenciákat. Nemcsak a testvértelepülések – Nyírbátor, Szarvas, Albertirsa – vezetői, de pedagógusai, orvosai is eljöttek. Albertirsa a néptáncosait is elhozta, majd a nyírbátori fúvószenekar és mazsorettcsoport szórakoztatta a várost. A magyar iskolában a pedagógusok tanácskoztak az oktatási reformról. Bevezetik a minőségbiztosítási rendszert, amely évente értékeli minden iskola eredményeit, ötévente pedig külső értékelés következik. A nap legfontosabb eseménye a Szilágysági Magyarok díszoklevelek átadása volt. Eddig tizenhárom év alatt 44 oklevelet osztottak ki. Most két post mortem díjat ítéltek oda a krasznai Pákai Ferenc és a szilágysomlyói dr. Farnas Géza hozzátartozóinak. Nagy Mihály történelemtanár helytörténeti kutatásaiért kapta a díjat. Vida Katalin szilágycsehi tanár kitüntetésével a Tövishát Kulturális Társaság titkáraként kifejtett közösségszervező tevékenységét értékelték. Papp Béla Szilágysomlyón tanított három évtizedet, most Magyarországon is csak Szilágysomlyóról ír. Sepsi József szobrász a Szilágyság több települése számára készített szobrokat. Legjelentősebb alkotásai Zsibó (Wesselényi szobor), Kraszna, Zilah, Sarmaság tereit díszítik. /Józsa László: XIV. Báthory Napok Szilágysomlyón. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./2009. február 10.Sarmaságon a Kemény-kúria felújítási munkálatai még tartanak, de helyreállított termei máris több kulturális intézménynek adnak otthont: képtár, könyvtár, előadó- és konferencia terem működik a több évszázados falak között. A sarmaságiak a napokban Kemény Jánosra, 1662 telén (csatában) bekövetkezett halálára emlékeztek, egyúttal megnyitották a település első állandó képzőművészeti kiállítását, amelyet a helyi alkotók, köztük két fafaragó és három festő munkáiból állítottak össze. Tavaly ősszel avatták fel az állandó néprajzi és helytörténeti kiállítást. Az udvaron lévő nyári színpaddal és a múlt rendszerben épült kultúrház nagytermével kiegészítve olyan sokoldalú művelődési centrum jött itt létre, amely az egész vidéken párját ritkítja. A centrum külön dísze Kemény János kúria előtti mellszobra, amelyet a zilahi Sepsi József alkotott, akinek egy 56-os domborműve is látható a parkban. A helyi RMDSZ, az iskola, az egyházak, a Pro Sarmaság Kulturális Egyesület és más civilszervezetek jó együttműködése élteti a Kemény János /1607-1662/ kultuszt Sarmaságon. Tervezik, hogy a helyi líceumot is a híres emlékíróról, fejedelemről fogják elnevezni. Emlékíróként, sőt zsoltárfordítóként is ismert Kemény János (1661-1662 között Erdély fejedelme) nem sokat tartózkodott sarmasági birtokán, mégis igazi kultusza van a szilágysági nagyközségben. /Sike Lajos: Kultúrcentrum a kúriában. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 10./2013. szeptember 20.Szellemi óriások emlékét idézik az unitárius kollégiumban: 456+20János Zsigmond- és Dávid Ferenc-szobor a tatarozott díszteremben A gyönyörűen felújított Felvinczi György-díszterem avatójával kezdődött a János Zsigmond Unitárius Kollégium alapításának 456. és újraindításának 20 évfordulója alkalmából szervezett négynapos rendezvénysorozat, amely Popa Márta iskolaigazgató szerint méltó emléket kíván állítani azoknak a szellemi óriásoknak, akik az építményt egykor pályájára állították, szellemiségét éltették, meghatározták. – Egy közösségnek jó iránytűkre és példákra van szüksége ahhoz, hogy a nehéz időkben is megmaradhasson, erőt meríthessen a megmaradásra, a helytállásra, az értékőrzésre, az értékek továbbadására. Ilyen példáknak állítottunk mi is emléket – hangsúlyozta. A díszteremben leleplezett két szobor az unitárius kollégium névadójának, Magyarország választott királyának, Erdély első fejedelmének, János Zsigmondnak, illetve az unitárius egyház alapítójának, az iskola első igazgatójának, Dávid Ferencnek állít emléket. – Az épület tervezésekor Pákei Lajos az iskola homlokzatára hat szoborfülkét és szobrot képzelt el, kettő János Zsigmondot és Dávid Ferencet ábrázolta volna. Anyagi nehézségek miatt az egyházi képviselőtanács lemondott a tervről, az iskola homlokzatán azóta is üresen állnak a szoborfülkék. Elmondhatjuk, hogy ezúttal évszázados adósságot törlesztett az unitárius kollégium a két szellemi óriás szobrának elkészíttetésével és kiállításával – mondta Popa Márta iskolaigazgató, aki szerint régi tervük volt az emlékplakett-sorozat kiállítása is, amelynek erre az alkalomra öt darabjával sikerült elkészülni. Emlékplakettek az iskolateremtőknek A tegnap bemutatott plakettekkel az iskola meghatározó egyéniségeinek és szellemisége éltetőinek állítanak emléket: Emily Sharpnak, Pákei Lajosnak, Gál Kelemennek, Gálffy Zsigmondnak és Szabó Árpádnak. – Reménykedünk, hogy nemcsak ékesíteni fogják a feldíszített és felújított dísztermet, hanem életpéldáikkal, egyéniségükkel ihletni fogják az itt dolgozó pedagógusokat és diákokat egyaránt – jegyezte meg az igazgató megköszönve Sepsi József szobrászművésznek a kiállított alkotásokat. – Amikor ismét az iskolaépület tulajdonosai lettünk, az egyház és iskola vezetői szívükön viselték az ingatlan sorsát, hogy az újra régi pompájában állhasson és működhessen, rendeltetését a mai kor igényeinek megfelelően tudja teljesíteni – mondta Bálint Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke. – Az újrainduláskor a megmaradást szem előtt tartva a mindennapok kemény küzdelmei között tervek és elképzelések születtek, hogyan lehetne az épületet tanteremről tanteremre felújítani. Ma egy nagyszerű munka eredményében gyönyörködhetünk, a János Zsigmond Unitárius Kollégium és az unitárius egyház dísztermében, amely méltó helyszínéül szolgál majd a tanintézmény és egyház rendezvényeinek – tette hozzá. Négyszáz éves színjátszó hagyomány Kovács Sándor teológiai tanár azok életútját és munkásságát részletezte, akiknek a szobrok és plakettek emléket állítottak, Solymosi Zsolt aligazgató, vallástanár az egykori színdarab-bemutatókat idéző kiállításról beszélt. – Az elmúlt hat év bemutatóinak fényképeiből készült kollázs meglepetés kíván lenni mindazoknak, akik ezekben a darabokban részt vállaltak, illetve azoknak is, akik látták az előadásokat és magukban őriznek, hordoznak valamit belőlük – mondta. – Az intézmény színjátszó múltjának nagy híre van, hiszen az unitárius kollégium színjátszó hagyománya a 16. századra nyúlik vissza. Remélem méltó folytatása volt az elmúlt évtized ennek a hagyománynak. Kívánom, hogy a fotók mindannyiunkat a minőségi, tiszta beszéddel megáldott, értékes színdarabokra emlékeztessenek – tette hozzá. Máthé Ildikó magyartanár ismertetéséből kiderült: az unitárius kollégiumi évkönyv, jubileumi és összevont kiadvány, az elmúlt két tanév beszámolói, dokumentációi mellett az iskola újraindulásával kapcsolatos írásokat tartalmaz. A rendezvény záróakkordjaként Varró B. Zoltán A tudás és élő hit iskolája című filmriportját vetítették. – Varró B. Zoltán keveset beszélt, keveset filmezett a négy év alatt, míg a kollégiumban tanult, így nem sejthettem, hogy csendben figyelte a kollégium reál és humán profilját – mondta a vetítés előtt Solymosi Zsolt, aki szerint a véndiák látásmódja sajátos, hiszen az általa közvetített képekben a lelke is benne van. A teljesen felújított díszterem avatóünnepségét Garfield Adrienn zongorajátáka, a kollégium reneszánsz tánccsoportjának táncai és Tötszegi Zsuzsanna szavalata tették hangulatosabbá. Szabadság (Kolozsvár) 2014. augusztus folyamánCsendes jubileum- Megjelent a zilahi Hepehupa 50. száma – „Hiába él, aki senkinek sem használ.” (Báthori István) Lehet-e, szabad-e a Szilágyságban – Zilahon – művelődési folyóiratnak találóbb címet adni? Abban a tájhazában, melynek nevét Báthori István, Ilosvai Selymes Péter, Wesselényi Miklós, Kölcsey Ferenc, Ady Endre, Bíró Lajos… s még oly sok híresség emelte a magyar szellemi élet jelképes Pantheonjai sorába, természetes gesztus, hogy egy irodalmi lap fejlécén, címlapján Ady Endre híres versének – Hepehupás vén Szilágyban – sorai visszhangozzanak bennünk, mely egyszerre utal a történelmi vármegyére s annak természeti adottságára, melyről Beke György (1927– 2007) oly érzékletesen, ihletetten ír az 1975-ben megjelent riportkötete – Szilágysági hepehupa – Prológusában: „Maga a természet írta elő, mikor e tájat megalkotta. Egymásra szabadítva hegyeket-dombokat, hogy mindegyre összeugorjanak, de békítve is őket, hogy szorításuk elernyedjen, ölelés válhasson belőle. A Szilágyságról csak ezzel lehet kezdeni a krónikát: a hepehupával… (…) Erről a hepehupáról sokáig azt hittem – tán van még, aki így hiszi –, hogy szép hasonlat, költői kép csupán, hangzatos, el lehet játszani vele. E táj megtanít, hogy ez itt nem díszlet, hanem lényeg. (…) Dombról völgybe, lefelé száll, szalad a hepehupás táj, ez a törvénye. De a völgy aljából következik megint a domb, a kapaszkodó, minél mélyebb a táj bugyra, annál meredekebben, törvény ez is, szilágysági parancsolat. Nyugtalanító, de meg is nyugtató szabály.” A látvány ihlette természeti képet – mutatis mutandis – kivetíthetjük a tájegység történelmére, szellemi életének Petri Mór 1901-ben megjelent monográfiájából kiolvasható hullámmozgására is, melynek csúcsain ott találjuk a Református Kollégium megalapítását (1646), a Wesselényi Egyesület létrehozását (1883), a Wesselényi– és a Tuhutum-szobor felavatását (1902), a történelmi megye városaihoz – Zilah, Szilágysomlyó, Zsibó, Szilágycseh, Tasnád… – köthető megannyi társadalmi, művelődési eseményt, melyek meghatározták arculatát, szellemi életének alakulását. Közéjük tartoztak a megyeszékhelyen indított, megjelent lapok – Szilágy (1877), Szilágy és Vidéke (1883), Szilágy-Somlyó (1883)… –, amelyek nem csupán egy táj információs igényét voltak hivatottak kielégíteni, hanem közvéleményt formáltak, igényes szellemiségükkel a közösség műveltségi szintjének emelését is szolgálták. Az 1968-as területi-adminisztrációs átszervezés következtében robbanásszerűen felduzzasztott megyeszékhelyen a magyarság arányszáma mélypontra süllyedt. De az 1989/90-es fordulat valósággal tűzbe hozta, egységbe kovácsolta, cselekvésre buzdította a megye szellemi embereit. Az első hónapokban létrejött az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Erdélyi Közművelődési Egyesület helyi fiókja, a Szilágy Társaság, A Pro Zilah Egyesület, a szilágysomlyói Báthori István Alapítvány, a Zilahi Kincs Gyula Alap, a szilágycsehi Tövishát Kulturális Társaság… Újraindul a Szilágyság hetilap (1991). 2000-ben megalakul, s egy év múlva szilágysági művelődési folyóiratként, negyedéves periodicitással jogi bejegyzést is nyer a Hepehupa, melynek első száma 2002 januárjában jelent meg. A kezdettől igen igényes tartalmi és nyomdai kivitelezésben megjelenő lap alapítója és kiadója Major István nyomdatulajdonos, a zilahi Color Print kft ügyvezető igazgatója, támogatói sorában pedig ott találjuk a Szilágy megyei tanácsot, a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központot, a Communitas Alapítványt. A megpezsdült szellemi mozgalom animátorai között meghatározó szerepet vállal a Petri Mór-díjjal kitüntetett Fejér László újságíró, aki a kezdetektől főszerkesztőként jegyzi a lapot, továbbá tanárok, múzeumi szakemberek, kutatók, képzőművészek, a kulturális élet jeles személyiségei. A Hepehupa lett a tájegység első magyar nyelvű művelődési kiadványa, hisz korábban csak hetilapok léteztek. A folyóirat céljairól a főszerkesztő tájékoztatott: „A kiadvány induláskor kitűzött célja a helybeli – szilágysági és innen elszármazott – szerzőknek közlési lehetőséget nyújtani. Előzőleg helytörténeti, néprajzi tanulmányok, irodalmi alkotások csak rétegkiadványokban, illetve magyarországi lapokban jelenhettek meg. A folyóirat szilágysági jellegét biztosítják a Szilágyság-kutatás témakörében – a Gyökerek rovatban – közölt tanulmányok: helytörténet, művelődés-, művészet- és gazdaságtörténeti munkák, néprajzi és népköltészeti gyűjtéseket összegző dolgozatok, egyháztörténeti írások. A kiváló helyi szerzők és kutatók mellett helyet kaptak a lapban szilágysági témákat feldolgozó, az egyetemes magyar kultúrértékeket bemutató írások szerzői is. Közülük említeném Papp Zoltán debreceni és Kovács Miklós váci történészt, Halász Péter budapesti néprajzkutatót, Karácsonyi Károly, Németországban élő természettudóst, dr. Kiss László szlovákiai orvos-történészt, Bíbor Mátét, a budapesti Országos Széchényi Könyvtár levéltárosát, egyetemi oktatót, Petkes József képzőművészt és néprajzost… Az elmúlt években megjelent sorozatok közül említeném Kovács Miklósnak a volt Wesselényi Kollégium történetét, Lóga Zsoltnak a szilágysági vasúthálózat kiépítését bemutató dolgozatát, a nemrég elhunyt Majos Miklós tanárnak a szilágysági kertész-falvak életét bemutató írásait. Föltétlen szólnom kell az évfordulókhoz kötődő tematikus számokról: Ady Endre zilahi életéről (2002), a kuruc szabadságharc 300. évfordulójáról (2003) – e számban közöltük Tóth–Máté Miklós: Rodostó című egyfelvonásos drámáját, amelyet Kassán mutattak be először –, továbbá a Munkácsy Mihály alkotásainak csíkszeredai kiállítása alkalmával született írásokat… Fölvállaltuk a helyi, illetve innen elszármazott írók és költők – Simonfy József, B. Simon György, Müller Dezső, Boda Edit, Kiss Lehel, Győrfi Simone, Fazakas László… – alkotásainak közlését. Ugyanakkor helyet kap a lapban a magyar nyelvterület számos alkotója: a kárpátaljai Vári Fábián László, az anyaországi Újházy László, Devecseri Zoltán, Borbély László, Villányi László, Grendel László… Verssel, prózával volt jelen a lapban a szebeni származású Franz Hodjak, az amerikai Peter Cooper… Irodalomtörténeti témájú írásaink hasonlóképpen tágítják azt a szellemi kört, ami olvasóink tájékozódását segíti. Nagy figyelmet fordítunk a megye képzőművészeti életének bemutatására. A lap »minitárlata« az első és hátsó borítókon színes reprókban, igényes nyomdai kivitelben járul hozzá a kiadvány tematikus palettája megjelenítéséhez. Szabó Vilmos, Barta Ilona, Adorján Ilona, Sepsi József, Hajdú Attila, Szervátiusz Jenő, Wagner Péter alkotásai, továbbá a New York-ban élő Frank Deak fotóművész szilágysági, illetve a világ más tájain készült fekete-fehér és színes képei számottevően gazdagították, emelték a művészeti rovat fényét. A tematikai gazdagságot jelzik a lapban közölt tudományos munkák, Egyed Ákos, a nemrég elhunyt Csetri Elek, Vékov Károly, Kozma Dezső, Péntek János szilágysági vonatkozású vagy általános témát feldolgozó munkái a lap szélesebb beágyazódását szimbolizálták, növelték értékét és ismertségét. A 10. évfolyam idején végzett összegzés szerint a Hepehupa hasábjain száznál több szerző 1226 írása jelent meg, ebből 110 tanulmány, 57 néprajzi dolgozat, 25 önéletírás, számos vers, kisregény, regényrészlet, dráma, vallási tárgyú dolgozat, könyv- és lapismertető jelent meg. Folyóiratunk népszerűsítését, ismertetését szolgálták az olvasókkal szervezett találkozók a megyében, továbbá Kolozsváron, Szebenben, Nagybányán, Szamosújváron, Nagyváradon, valamint a határainkon túl: Budapesten, Győrben, Gyulán, Bécsben… Munkatársaimmal – Bekő N. Ildikó, Kiss Lehel, Kovács Kuruc János, Lakóné Hegyi Éva, László László, Zsigmond Attila, Szőke Anna, Major Éva, Niculaş Tudoran Cristian – azon munkálkodunk, hogy az induláskor felvállalt szolgálatunkat és szerepüket a lehető legjobban teljesíthessük.” Egy maroknyi csapat zászlajára írta, hittel vallja Báthori István erdélyi fejedelem szavait: „Hiába él, aki senkinek sem használ.” Ez a kitűnően szerkesztett lap, a kiváló nyomdai kivitel is igazolja, hogy áldozatos hittel és munkával ki lehet emelkedni a hepehupa völgyeiből, hogy a kommunista diktatúra idején palackba zárt jó szellem, a nyilvánosságtól eltiltott, a tevékenységében korlátozott, a béklyóitól megszabadult alkotó akarat csodákat tud teremteni. Ilyen csodaszámba menő siker a Hepehupa ötven száma – távol a tudományos, kulturális centrumoktól, jelezve azt, hogy a használni akaró, a tájhaza és lakói, az egyetemes magyar szellemi élet szolgálatára elszegődött, ihlettel és cselekvő akarattal megáldott személyiségek valóban hasznára lehetnek a magyar kultúrának és szellemi életnek. Máriás József, Művelődés (Kolozsvár) 2017. március 4.Szilágysági hangulatok színekben, formákban, zenébenAz Apáczai Galériában állították ki munkáikat Szilágy megyei képzőművészek Színvonalasnak, érdekesnek, összetettnek nevezte Székely Géza képzőművész-tanár az Apáczai Galériában csütörtökön megnyitott, Szilágysági reflexiók című tárlatot, amelyen Szilágy megyében élő, dolgozó és alkotó művészek állítottak ki munkáikból. A kiállítás része annak a projektnek illetve elképzelésnek, hogy a galéria programjaiba bevonják a líceum képzőművészeti osztályának diákjait, órákat tartanak ott, boncolgatják, megbeszélik az alkotásokat. Ezáltal közelebb kerülnek – adott esetben – a Szilágyság arculatához, megismerhetik ennek a tájegységnek a kincsestárát, magyarázta Székely Géza, hozzátéve, hogy a galéria tárlatai természetesen sosem öncélúak, esztétikai élményként mindig igen megragadóak a látogatók számára. A tárlaton munkáikkal részt vevő képzőművészek – Adorjáni Ilona, Bajusz Katalin, Horváth Levente, Keresztes József, Rózsa Róbert, Sepsi József, Simonfi Tímea, Szabó Attila, Szabó Vilmos (1942–2009), Vári Váncza Edith – alkotásait Szabó Attila képzőművész, muzeológus mutatta be és méltatta röviden. A kiállítás a Szilágyságra összpontosít nem csak témában, hanem a tíz képzőművész révén is, akik ott élnek és alkotnak, noha nem mind ennek a tájegységnek a szülöttei. Azonban nem annyira az életrajzi háttér a fontos, hanem a képi világ – magyarázta a muzeológus, kiemelve és ráirányítva a figyelmet mindegyik alkotó esetében pár jellemző motívumra, stílusra: a színvilágra, a népi hagyomány követésére, fény és árnyék érzékletes festésére, a félelem és fájdalom drámai megjelenítésére emberi alakokon keresztül, az anyaság motívumára, a fafaragásokban megmutatkozó egyfajta szakralitásra. A megnyitón nem csak a képzőművészeti alkotásokkal, hanem zenei momentumokkal is sikerült szilágysági hangulatot teremteni: Horváth Levente hagyományos hangszereken, dorombon és furulyán játszott, Szabó Attila citerázott, Gáspár Anna népdalokat énekelt, Székely Géza pedig elszavalta Hervay Gizellának a Szilágysági Szent Johanna című versét. Újvári Ildikó Szabadság (Kolozsvár) 2017. április 11.Jelek, képek, jelképekKassák Lajos, Hamvas Béla és Tamási Áron emlékét idéző képzőművészeti kiállításnak nyújt otthont 2017. március 30-tól április 30-ig az Apáczai Galéria. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) Székely Géza vezette kolozsvári csoportjának szervezésében megnyílt tárlaton ötvennégy művész hatvanöt alkotása tekinthető meg. „Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen.” Ezt Hamvas Béla mondta, de mondhatta volna Kassák Lajos is. És nem csak azért, mert mindketten Felvidéken látták meg a napvilágot, kerek tíz évnyi különbséggel, utóbbi 1887 március 21-én, Érsekújváron, előbbi 1897 március 23-án Eperjesen. Sőt mondhatta volna az ugyancsak 120 évvel ezelőtt, a székelyföldi Farkaslakán született Tamási Áron is. Hiszen nem csak teremtettek ők mindhárman, hanem megvalósították a majdhogynem lehetetlent is: merőben más, merőben új világot teremtettek irodalomban, művészetben, s a gondolkodás tudományában. Tették pedig ezt nem csekély ellenállásba ütközve, de mindvégig egyenes gerinccel és feltartott fejjel. Kassák a lakatosinasból lett világ-járt européer költő, író, lapszerkesztő, képzőművész, a magyar szabadvers megteremtője, az avantgárd élharcosa, az absztrakt festészet hazai úttörője és világviszonylatban is fontos képviselője valamennyi izmusba belekóstolt, hogy aztán aktivizmus néven a sajátját is megalkossa. Olyan kimagasló személyisége ő kultúránknak, akiről Illyés Gyula se többet se kevesebbet nem állított mint azt, hogy „ahol ő ült és beszélt ott mindig Európa közepe volt”. Való igaz. Képarchitektúrája mai napig újszerűen hat, a konstruktivizmus századunkban is virágkorát éli. Emberi nagyságával, meg nem vesztegethető jellemével kapcsolatban pedig Vészi Endre úgy vélte: „magatartásával is tanít” . Megállapítását Lengyel Balázs is alátámasztja, aki szerint „Kassáknak magatartása a remekműve”. Amit pedig Hamvas Béla tett a 20. századi magyar kultúrában, a hagyomány és az avantgárd együttese terén az nem csupán Forradalom a művészetben hogy az ő szavaival éljek, hanem forradalom a gondolkodásban és forradalom az emberi tartásban, magatartásban és kitartásban. Egyszóval hamvasizmus. Amely megkerülhetetlenné vált a hatvanas, hetvenes évek új avantgardista irodalmi művészeti törekvéseiben, hogy aztán alkotója egyenesen kultuszszeméllyé avanzsáljon és a mai napig befolyásolja a közgondolkodást. A hite és meggyőződése valamint Lukács Györggyel folytatott polémiája következtében annak idején háttérbe szorított író, filozófus, esztéta könyvtárosi állását elveszítve kertészként és raktárosként alkotta meg hatalmas és komplex életművét, „az ébresztő elemek folyamatos sorát”, állította fel saját életét is meghatározó sorsképleteit. Hérakleitosszal, Buddhával, Lao-Ce-vel, Shakespeare-rel gondolatközösséget vállalva nem véletlenül vallotta, hogy „az ember sorsa jelleme”. Ez a jellem pedig, mármint az övé, nem ismert megalkuvást. Akkor sem, amikor a háborúban élete kockáztatásával mentette meg a felügyeletére bízott zsidó munkaszolgálatosokat és akkor sem, amikor a mellőzést vállalva következetesen kitartott a rendszernek nem tetsző elvei mellett. Tamásival kapcsolatban pedig engedtessék meg egy személyes vallomás. A nyugati határszélen születtem, a Székelyföld egyfajta Antarktisz volt számomra, ahol sohasem jártam, de tizenéves fejjel belebotlottam Ábel rengetegébe, ami valósággal elnyelt. Olyannyira, hogy Tamási és székelység imádatomat osztálytársaimra is rákényszerítve, a tanórák szünetében, egyfajta, akkor még ismeretlen olvasásmaraton keretében, lassacskán az egész regényt felolvastam. Lányosztály voltunk, íróba, Ábelbe, vadonba, mindannyian beleszerelmesedtünk. Hogy aztán később megtudjam: 1956 szeptemberében Tamási Kolozsváron járt és a bolyaisoknak tartott előadásában már éreztette a forradalom előszelét. Irigyeltem is érte a bolyaisokat: a személyes találkozásért és a hallottakért. Nekem már csak a Babes-Bolyaiból jutott. De szerencsére abból is, amit ez a 20. századi rousseau-ista – ahogyan Hegedűs Géza nevezte Tamásit –, novelláiban, regényeiben lelke mélyéből fakadó őszinteséggel, folklorisztikus mélységgel, hamisítatlan székely humorral és esetenként romantikába hajló sajátos mondatfűzéssel tudomásunkra hozott. S amiért egyszersmind a magyar irodalom élvonalába került. S akkor most lássuk hogyan is hatottak jeleikkel, képeikkel, jelképeikkel, írásaikkal ezek a peremvidéki, de a magyar szellemi életben központi szerepet betöltő, még a 19. században született személyiségek a 21. század képzőművészeire, művészpedagógusainkra. Itt van mindjárt a kiállítás egyik kiemelkedő alkotása, Hunyadi László Tamási-plakettje. A szobrász személyesen is ismerhette az írót, sőt , annak idején, képzőművészetis diákként akár halhatta is 56-os kolozsvári beszédét. S ugyancsak Tamási Áront idézi Matei Lászlónak az író gyerekkori élményeit felelevenítő, Bölcső és bagoly című, regényes életrajzából ihletődött, azonos címet viselő digitális grafikája valamint Simon Zsolt Emlék a rengetegből című míves triptichonja. Egyébiránt a modern technikával készült alkotások egyre nagyobb teret kapnak az EMME-tárlatokon. Közülük is kiemelkedik Petca Ovidiunak visszafogottan nemes eleganciájú, mély értelmű, Hamvas Béla filozófiáját eszünkbe juttató Ellenbenyomások XXX. című munkája, valamint Haász Ágnes Labirintusa és Mira Marincas Diptichonja. Mint általában, most is könnyed játékossággal fűszerezett drámaiság jellemzi Forró Ágnes pasztelljét. A hamvasi kettősségből eredeztethető, sírva nevető, nevettető bohóc tematikája már önmagában is megköveteli a hasonló interpretációt, amit a művész egyedi stílusjegyei hitelesítenek. Immár markánsabb vonalvezetésű, állandó jelzőinek köszönhetően akár játékosnak is mondható, de szintén drámaiságba torkolló munka Sipos László Noé bárkája a galambbal című, élénk színvilágú, megkapó olajképe. Gally A. Katalin Mozart-muzsikát idéző Lacrimosója gyönyörködtet és meditálásra késztet akárcsak Fátyol Zoltán Két figurája és Kozma Rozália Görög illúziója. Hamvas Béla szellemujját vélem felfedezni Starmüller Katalin aranyba öntött Egő csipkebokrában és ugyancsak Hamvas ihletésű Koncz-Münich Judit In vino veritas című olajképe. Kőmíves Andor két kis műremekét, az Újrahasznosított történet címűeket pedig az absztrakt festészet gyöngyszemeiként értékelhetjük. Máthé László Emlék című olajképe viszonylag kis mérete ellenére is egyfajta monumentalitást sugall olyannyira, hogy visszafogott színvilága dacára is kiugrik, felhívja magára a figyelmet. Tompos Opra Ágota égő vörösbe fogalmazott Jel- és képörvénye viszont éppen tekintet csalogató színeivel és dinamikus formaritmusával hat erőteljesen, akárcsak Szabó Attila Táj-képe és ifj. Starmüller Géza Túlsó című munkája. Elegáns tálalásban tekinthetjük meg M. Lovász Noémi Gulágot idéző, formailag és színvilágában is találó Jelképeit, Nagy Endre kollázsait valamint Nagy Tibor és Suciu Katalin Mária Hamvas Béla-képi átiratait. És érdemes elidőzni Adorján Ilona pasztellje, Essig Kacsó Klára akvarellje valamint Balló Andrea és Breznay András olajképei előtt. A csilingelő hegyi források tisztaságát juttatja eszünkbe Tudorán Klára míves textilkollázsa s a földtörténet patinás világát fogalmazza kerámiába Koncz-Münich András. Most sem hiányoznak a tárlatról szeretett, idős mestereinknek Gedeon Zoltánnak és Pócsai Andrásnak a munkái, valamint az EMME-tárlatok állandó résztvevőinek Ábrahám Jakabnak, Ábrahám Imolának, Boár Szilviának, Boros Györgynek, Drozsnyik Istvánnak, Durucskó Zsoltnak, Éles Bulcsúnak, Kentelki Gábornak, Keszthelyi Györgynek, Kovács Gézának, Molnár Imrének, Siska Szabó Hajnalnak, Subicz Istvánnak, Vincze Lászlónak, Vízi Katalinnak az alkotásai. És örömmel fedeztem új neveket a kiállítók között, mások mellett Sepsi Józsefét, Simonfi Timeáét, Horváth Leventéét. Amit pedig Székely Gézának köszönhetünk, az nem csupán a kiállítás ötlete és fáradtságos munkával járó megszervezése, hanem az a tökéletes kassáki adaptáció is, amellyel monotípiában és fölöttébb igényes rézkarcban adózott a magyar avantgárd megteremtője emlékének. Kassák szellemiségében rajzolta meg Én-képét és fogalmazta meg az újjászületés, az öröklét szimbólumát Főnix énem című munkájában, amellyel joggal teszi fel a pálmát a jelenlegi EMME-tárlatra. Németh Júlia Elhangzott 2017. március 30-án, az Apáczai Galériában, a Jel-kép című kiállítás megnyitóján. Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-17
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
